Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mesélek Máté Péterről neked

2012.02.06

 Milyen hatásos? Február 4-e 2012-ben és írom ezt a bejegyzést. Most lenne 65 éves! De nem lett. Még 40 se! Hanem elment 37 évesen, 1984-ben. Ahogy megígérte: „Elmegyek”. Csak a dalai maradtak, de azok igen, meg a hangja. A hangjának múlhatatlan emléke. Nem tudom milyen lenne most, 65 évesen, de vannak egyéniségek, akiket a Minden Titkok Tudója nem hagy megöregedni! Mert az nem állna jól nekik. Petőfi? József Attila? Latinovits? Milyenek lettek volna Arany Jánosi korban a sziget fái alatt vagy táskás szemmel a Nemzetiben, a Nemzet Színészeként, mint a jó Bodrogi Gyula „bácsi”? És Máté Péter? Előjönne Koóssal meg Aradszkival valami szilveszteri műsor retró - díszletei közül? Ugye, hogy nem. Hát akkor? Így rendeltetett

Ismertem Máté Pétert. Nem voltunk puszipajtások, de egy közös munka összehozott bennünket, ami után még találkoztunk néhányszor és mindig örültünk a találkozásnak. Hogy én örültem az érthető, már akkor nagy sztár volt, de ő is örült és ez árulkodott arról, hogy jó ismerősök voltunk. Ahogy ezt régente fogalmazták.

 

Az Amerikai úti KISZ iskola rendezvényén ismertem meg 1969-ben. Ilyen évszámra nem szoktunk emlékezni, de nekem ez magától van: 1968-ban született a fiam, akkor a 6 hetes, majd rá egy évre – tehát 1969-ben - az 5 hónapos KISZ iskolára küldtek el. Mielőtt a kedves olvasó most elmenekülne számítógépe elől, nehogy valami bolsevik fertőzést kapjon, elárulom: nem folyt ott akkora politizálás, inkább praktikus dolgokat tanultunk, szervezési és vezetési ismereteket, meg úgy jó buli volt az egész. Mint mostanság a csapatépítő tréning, vagy jobb. Meg jó társaság rázódott össze. Volt köztünk egy-két vonalasabb fazon is, de azokat inkább kerültük, amikor tehettük.

  Szóval az „öthónaposon” minden osztálynak rendezni kellett egy nagy iskola szintű rendezvényt – kiállítást, irodalmi délutánt, író-olvasó találkozót, vetélkedőt, sportbajnokságot vagy klubdélutánt – attól függően, mihez éreztek kedvet magukban.  Mi a klubestet választottuk és eldöntöttük, hogy az cigánybál lesz! Originál, autentikus. Így is lett, külön brigád járt többször is a Néprajzi Múzeumban, eredeti hagyományokért, ételreceptekért és a vajdaválasztás  pontos leírásáért, jelmezekért, de elkészült a forgatókönyv.

 

 

 

 

Az iskolának szerződése volt Máté Péterrel és együttesével, – nem tudom pontosan, a Thomastic valamilyen utó variációja volt, de ezt Jeszenszky Pista tudja – hogy ők játszanak az iskola havonkénti táncos rendezvényein. Nosza, a mi cigánybálunkat megelőző rendezvényen megbeszélés Máté Péterrel és a zenekarral! Péter nyitott volt, közvetlen, barátságos, a „banda” tagjai szintén. Benne voltak! Nagyon is!

Úgy kiöltöztek a cigánybálra, meg úgy kikenték magukat, hogy „leesett az állunk”. És  nagyszerűen játszottak, hozzátették amit még, ami belefért! Szuper hangulat alakult ki. Végül nem győztük köszönni nekik, hogy a maguk módján jórész az övék a sikerből.

 

 

 

Mint az est tervezőjét, rendezőjét, műsorvezetőjét, a legkényelmesebb volt engem vajdává választani. Ez a vajda lét aztán rá is nyomta a bélyegét a Máté Péterrel való barátságunkra, mert neki nagyon tetszett, hogy engem vajdává választottak a bálban, méghozzá hiteles roma szertartás szerint.

 

 

 

Eltelt három év és engem a sors 1972 nyarán Siófokon talál, ahol csoportvezető kultúrosként dolgoztam. „Enyém volt” a 600 fős SZOT Központi Étterem (5 üdülő 18 épületének lakói), plusz felelős voltam további öt üdülő kultúrfelelőseinek munkájáért. Csak a „Bányász” – Regős Éva -  nem tartozott a csapatomba.

 

 

 

A mi területünkön működött a Vasas presszó, amiben esténként egy nagyszerű duó játszott Vígh Kálmán zongorázott, Urbán Róbert dobolt. Volt minden turnusban két táncestünk (Hurrá, nyaralunk és a Szeretlek Kedvesem),  amibe némi programot is csempésztünk a vendégek szórakoztatására. Ilyenek után, egyszer-egyszer Kálmánnal, ha nem volt kedvünk még aludni, „célba vettük” a Tünde bárt, a Batthyányi utcán, mert az volt a Vasas presszóhoz a legközelebb. Hogy lazítsunk és mentálisan felkészüljünk a „másnapra”.

 

 

 

Egy ilyen este aztán egyszer csak felbukkant Máté Péter. Mint egy varázslat. Felnéztünk és a pódiumról már eltűntek a zenészek, és a zongoránál ott ült Máté Péter! Belezúdult a Jézus Krisztus Szupersztár legismertebb betétdalába és általa csupa csoda lett a terem. Annak ellenére, hogy akkor Magyarországon nem volt szabad elhangoznia nem csak ennek részletnek, hanem semminek a világhírű musicalból. A filmváltozat bemutatását még nem is tervezték. A zongora valósággal beindult Péter a keze alatt, kis híján legördült az emelvényről, ő meg énekelt! De hogy énekelt? Ahogy csak ő tudott!

 

 

 

A közönség ünnepelt, a pincérek dühöngtek. Mi, Kálmánnal nem értettük a reakciót, ezért egyiküktől megkérdeztük. – Ne haragudjanak – válaszolt idejön minden este a Szálodasorról, ahol énekel, az egyik Váry lányhoz (Váry Ikrek.A szerk), az asztalokhoz beülnek a fiatalok, akik nem fogyasztanak, csak hallgatják a Mátét.  Tudják melyikek ? Akik rendelnek egy Colát és kérnek hozzá öt poharat! Mi meg leshetünk – Hát szórakoztassa a rajongóit a művészúr a saját kontójára! -  

 

 

 

Amikor ki szupersztározta magát odamentem hozzá - azt hiszem a pultnál beszélgetett valakivel – és ráköszöntem. – Szervusz Péter! Gondolom, nem ismersz meg! – Nézett rám a szemüvege mögül vagy fél percig, aztán rávágta: - Dehogynem, Te vagy a Vajda, az Amerikai úti suli - buliból  Szevasz! Hol ültök? Mindjárt odajövök!mate-v--2-.jpg

 

 

És tényleg odajött, leült harmadiknak, rendelt egy üveg bort és beszélgettünk. A zenekaráról, számokról, lemezekről, lehetőségekről, a siófoki szerződéséről, meg a szerelemről. (Akkor Váry Jutka miatt járt át minden este a Tündébe, de később nem őt vette el, pedig - úgy tudom - még az év vége felé újra megnősült.) A zenészek közül többen állították akkoriban, hogy Dékány Saci „elvesztését” valójában soha nem heverte ki! Hogy így volt e, annak az igazságát elvitte magával, de tény, hogy a róla megjelent könyvben senki nem említi az első házasságot, a „nagy szerelmet”.

 

 

Aztán egyik este elmaradt a Tündében a Jézus Krisztus Szupersztár külön koncert. Nem jött Péter! Mi is fáradtabbak voltunk Kálmánnal, ezért úgy döntöttünk, hogy elballagunk haza, néha nem árt éjfél előtt lefeküdni. Lélek nem járt a Batthyányi utcán, mert a vendégek vagy még nem indultak el a bárokból vagy el se mentek kicsapongásra. Mi sétáltunk a szállásunk felé, élveztük a jó levegőt és a viszonylagos csendet, már amilyen Siófokon, nyáron éjfél felé lehetett. Egyszer csak, a szállodasor felől hatalmas luxus kocsi – talán Chevrolet lehetett  – gördült el mellettünk a másik oldalon és ahogy túlhaladt rajtunk megállt. Pár pillanat és egy férfit tuszkoltak ki a jobb hátsó ajtaján, aki bizonytalan léptekkel hátrament és két kézzel rátámaszkodott a csomagtartóra. De akkor a kocsi kiindult „alóla” és nem sokon múlt, hogy az illető előre ne essen.

 Kálmán – szóltam a zongoristához – ez a Máté Péter! Ő volt. Segíteni akartunk neki. – Rosszul vagy Péter, kérdezgettük. – Hát, rosszul Vajda! – Mit tudunk segíteni? –  Kísérjetek el a bárba! Jutkához! –Ez nem jó ötlet Péter, először gyere el a szállásomra – mondtam neki - és egy kicsit szedd rendbe magad.– Elfogadta. Útközben „megszabadult” attól a többlettől, amit már nem kellett volna meginni, aztán a szálláson leült, üldögélt egy kicsit, bóbiskolt, aztán megmosdott és azt mondta induljunk. Meg azt is mondta, hogy jó ember vagyok. Mármint én, a Vajda.

 

 

 Átsétáltunk a Tündébe – 5-6 saroknyi távolságra lehetett – oldalt mentünk be a hátsó udvarra, Pétert az épület sötét falához támasztottuk, mert azért még nem volt egészen „stabil”. Odamentem a hátsóbejárathoz becsöngettem. Kijött valaki, akinek mondtam, a hogy  Váry Judit művésznőt legyen szíves kiküldeni. – Valami baj van? – kérdezte a hölgy – Nem, nincs, de legyen szíves kijönni egy pár percre! –

 

 

 Jutka jött és megállt az ajtóban. _ Kezicsókolom – így én – elhoztuk a Pétert, nem érzi túl jól magát. –  Addigra Kálmán már belekarolt és odahozta az ajtóhoz. Péter olyan három méterre megállt Jutka előtt és nem szólt egy árva szót sem. Jutka csak nézte, aztán megkérdezte – Ittál? (okos kérdés volt). – Sokat – válaszolta Péter és ezzel a beszélgetés általunk hallható része befejeződött, bár Váry Juditot nem olyan nőnek láttam, mint, aki ordítozni vagy rikoltozni fog vele, hanem mint, aki csendben, finoman megéli és kezeli a helyzetet. Kezicsókolom, Szevasz Péter, vigyázz magadra – motyogtunk valami elköszönés félét és húztunk. Ő még utánunk szólt – Csao, Csao!  És köszönöm szépen, rendesek voltatok srácok! Te meg nagyon rendes ember vagy Vajda! – Ebben maradtunk.

 

Egészen 1974-ig, amikor Újpesten, a Gépelemgyárban dolgoztam. Ahol én „felütöttem a fejem” ott mindenütt nagyrendezvényben gondolkodtam rögtön: És nem rosszul, ha szabad ezt magamról megállapítani. A Gépelemben is úgy éreztem, hogy kellene csinálni egy igazi nagy bált, ami emlékezetes marad az ottaniak számára.  Jó legyen bál, mindenki egyetértett, akinek egyet kellett érteni, de mitől lesz más, mint mondjuk két gyárral arrébb. Ki legyen a zenekar, ez döntő? Játszanak a Jocóék! Tudni kell, hogy Kovács Jocó legenda Újpesten! A Nivram dobosaként kezdett, amikor még majdnem úgy kellett felrakni a szereléséhez, aztán jött az Atlantisz, a Neményi Bélás nagyfelállás, aztán a trió Gallusz Gyurival és külföld. Közben beszállt alkalomra összejött zenekarokkal, régi haverokkal, ráérő, jó zenészekkel.

 

 

 

Elértem, elvállata, jöttek. Nagyszerű zenészekkel, nagyszerű zenét játszani. És Jocó, fenn a dobok mellett hozta az ütemet és a hangulatot, ahogy ő tudja! Az nem volt kevés!

 

De kellene valami igazi meglepetés! Mi vagy inkább ki legyen az? Meg kellene hívni Máté Pétert- ütött szöget bennem a gondolat! Talán lenne rá pénzünk Majd kigazdálkodjuk valahogy a bevételből vagy kiegészíti a gyár.

 

Megkerestem, megtaláltam, beszéltünk. Hogy én vagyok, mármint a Vajda, erről és erről lenne szó, tudnád e vállalni? – Nem egyszerű, de legyen! Ha te hívsz, hogy ne vállalnám? Hol van a buli? Újpesten - mondtam. – Akkor kell egy kis szervezés, de megoldjuk! Én most az Astória bárban énekelek minden este. Van egy blokkom, ami nagyjából 11-re, negyed 12-re lemegy. Valaki jöjjön be értem, vigyen ki, megcsináljuk! Utána meg hozzatok vissza a belvárosba! –

Ez történt! Mentünk, pontosabban Szabó Vili a volt izzós kollega, a klubvezető ment be az Astóriához és hozta. A teremben szórakozó 3-400 embernek fogalma nem volt róla, hogy mi készül. Csak mi tudtuk, meg a zenekar. Megjött, bekísértük a titkárságra, ott ivott egy kávét meg valami üdítőt és szólt, hogy részéről rendben van. Jocó közben szólt nekem, hogy kérdezzem meg tőle, mivel kezd? Ő visszaüzente, hogy „Sugar baby lowe”, Jocó bólintott, rendben! A többi már az ő dolguk volt, meg a rendezésé, úgy, ahogy én szerettem volna.

  Éjfél körül egyszerre eloltottuk az összes villanyt a teremben, csak a zenekar fölött égett valami „munkafény” és én bekonferáltam, hogy fogadjuk szeretettel, az est meglepetését!

 

 És akkor, az ajtóból, a sötétben a szétnyíló tömeg sorfala között elindult Máté Péter a színpad felé. Nyakában az akusztikus gitár és áldott tokából már felszökött a szinte  üveghangon kelt,  gyönyörű, sikoltás, a magas nem tudom mi, a „Sugar baby lowe” indító dallama a refrén előtt.

 

A közönség tombolt, Péter közvetlen volt és szenzációs! Énekelt saját számot, világslágereket, egyszóval mindent. sőt, még azt is mondta, hogy nem koncert ez, hanem egy vendégfellépés, tehát „nyugodtan táncoljatok”. És lassan újra megtelt a táncplacc, miközben Máté Péter a legjobbját adta. Jocóék pedig még tettek is hozzá!

 

Amikor szünetet tartottak Péter bejött a titkárságra, megint valamilyen üdítőt inni és mondta, hogy nagyon tetszik neki a bál, örül, hogy hívtuk és, hogy meg tudtuk oldani a fellépését.

(Hangsúlyozom, üdítőt ivott. Akkor már állítólag jó ideje, de előtte „két végén égette a gyertyát” De útálom ezt a megfogalmazást! Mondjuk ki: Péter sokat dohányzott és sokat ivott. Nem volt alkoholista, olyan nem volt, hogy ne tudott volna fellépni, de utána…. Amit kikért, vagy inkább, amit elé raktak azt megitta. Ilyen lehetett a siófoki kaland is. És bizony a cigi meg az ital – jó, lehet, szervezete válogatja – hamar ki tud készíteni egy embert. Máté Pétert megölte. Idő előtt.) mate-peter-turneban.jpg   

 

 

 

 Némi zavarral küszködve mondtam neki, miközben még mindig kortyolgatott, hogy sajnos a teljes gázsija – ha jól emlékszem 6000 Ft

lett volna akkor(!) – nincs meg! Csak 4000.

 – Jó az Vajda, ne csinálj ebből problémát! Neked bármikor eljövök énekelni! Ha egy filléred nem lesz akkor is. - Jólesett. Főleg így, megfogalmazva, és kimondva, a szűk körű, de fontos társaság előtt.

 

 

  Programjának befejező részében szólt a közönségnek, hogy nyugodtan mondják, mit akarnak hallani és ő elénekli! Legyen most egy kívánságműsor! Röpködtek a címek és szólt a dal, Máté Péter énekelt.. „ Hull az elsárgult levél” „Oh mister Lanely”,  Bobby Solo számai és persze A „Jézus Krisztus” Aztán szólt egy hang a „sűrűből”: „ Ha én lennék a fény”! Hirtelen csend lett. Majd Péter, kedvesen, de határozottan azt mondta: ne haragudjatok, de ezt az egyet nem énekelem el. Minden mást szívesen.

 

 

Valamiért szomorúvá tehette a szám, valamire emlékeztethette, annak ellenére, hogy Ihász Gábor Szerzeménye volt S.Nagy István szövegével. De nem tudhatjuk mi fájt neki belőle? A titok örökre titok marad. Pedig vállalhatta volna. Mert ő fény volt. Az árnyékaival együtt, illetve azokon túl is.

 

 

 

Utóirat: Azt hittem, Syilvie Vartan eljön a temetésére. De nem jött. Vagy, hogy küld egy koszorút. De nem küldött. Pedig Máté Péternek köszönhette az egyetlen  világslágert, ami az ő nevéhez volt kapcsolható 1980-ban! Igen, a „Nicola”, az „Elmegyek”. És azért, mert Péter elment! Milyen régen is volt már?                                            

 

 matepeter.jpg

 

 

                              

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

zsotza04@gmail.com

(Kovács Zsotza Zsolt, 2014.03.09 18:03)

Nagyon szép, és őszinte megemlékezés a nagy Művészről!

Köszönöm!

gabesz79ster@gmail.com

(LG, 2012.05.23 19:22)

Irigylem azokat az embereket, akik élőben láthatták, hallhatták!
Felülmúlhatatlan élmény lehetett egy világszínvonalú ZENÉSZ nem csak énekes!
fellépésén jelen lenni. Sokakban valószínűleg nem is tudatosult akkor még, hogy egy olyan szintű zenezseni játszik- énekel nekik ott, akiből jó ha 500 évente születik 1-2.
A magyar és lehet a világ zenei életének is nagy veszteség korán bekövetkezett halála..

papa60@gmail.com

(Kaskötő Péter, 2012.02.06 19:00)

Jani!

Köszönöm!

Senki nem tudná így leírni Máté Péter egyszerűségét és zsenialitását.

Péter