Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szebeni fiúk nyoma

2010.08.02

Mostanában megint olvasok könyveket. Előtte jó ideig nem olvastam. Nem úgy, hogy a kezembe sem vettem de, nem úgy, mint azelőtt. Hogy most ezt olvasom, utána meg azt vagy amazt és „nem lehet letenni”. Szóval így nem! Hiányzott. Sokan kérkednek vele, hogy pörögnek ezerrel, hogy munkamániások, hogy nincs idejük az olvasásra,  de vannak akik szolidan bevallják és hozzáteszik, hogy nekik hiányzik az olvasás.

Kép

Tudjátok kedveseim, olvasni azért mégis csak könyvből lehet igazán. Tarolhat az Internet, megjelenhetnek felolvasó DVD-k a gyengébbek (no, meg a „pörgősebbek” kényelmére), hogy Pósalakikat csináljanak belőlünk, akinek Nyilas Misi majd felolvas. Sőt, az se lehetetlen, hogy egyszer a Háború és békét majd be lehet venni kemény kapszulában, háromszorra, evés után, szétrágatlanul, kevés vízzel.    

Pedig, higyjétek el, hogy a Guttemberg-galaxis, a lapozható, letehető, újra felvehető, megjelölhető könyv, aminek fogása, súlya, tapitása, illata van örök és megingathatatlanul fogja uralni az átörökíthető kultúra trónját!

Otthon nekünk rengeteg könyvünk volt, mert apa kultúra függő volt és ehhez még időről-időre felágaskodott benne a könyvgyűjtés szenvedélye. Ehhez képest nem olvasott sokat, de amikor ezt anyával megemlítettük neki, azt válaszolta, hogy öregkorában  majd kiolvassa őket.   

 

Nekem is rengeteg könyvem van, aminek csak egy részét örököltem apától, a többit magam gyűjtöttem össze, de az én könyváram már jobban tükrözi az érdeklődésemet, mint apáé annakidején az övét, a fiam gyűjteménye pedig talán abszolút módon. De bennem már nem szunnyadozik vigasz, hogy majd öreg koromban sorra kerülnek. Mert az otthoni könyveket azt hiszem nem is olvasni kell! Hanem ismeri, forgatni, ízlelhetni. Apától nem tudtam olyan könyvét kérni, amit ne keresés nélkül, egyetlen  nyúlásra vett volna le a polcról, de tőlem se kérhetnének olyat az enyémek közül, amit az éjszaka legsötétebb mélyén le nem emelnék le tévedhetetlenül. Hja, az én könyveim! Zsolti fiamról nem tudom, hogyan varázsolná elő valamelyik könyvét a sötétben, de szerintem magabiztosan. Ilyenek vagyunk, ez családi vonás.

 

Az első könyvre legtöbben emlékezünk, mert az valódi sikerélmény a gyerekkorunkból, hogy ennyi meg ennyi lapon, illetve oldalon átrágtuk magunkat, azaz kiolvastuk a könyvet. Hát nyolc évesen nekem Rákosi Viktor: Szebeni fiúk című regénye volt az első, amit elejétől végéig elolvastam.

 

Aztán következett a többi. Szántó György: Az Alapiak kincse, Grant kapitány gyermekei, Némó kapitány. Az irokézek fia, aminek az első oldalát kívülről tudtam, a Vadölő, Az utolsó mohikán, a később  a Zabhegyező, a Virágot Algernonnak, az Utas és holdvilág, a  Szerelem kolera idején és így tovább.

Virág unokám már most rajong a könyvekért. Emese is érdeklődik irántuk, de Virág minden játéknál TV-nél, filmnél jobban szereti a nagy színes mesevilágot.

Ildikó menyem meséli, hogy egy éjjel halk motozásra lett figyelt fel a lányok felől. Bement hát hozzájuk, és mi lát? Virág  a szobácska sötétjében ül az ágyon és könyvet lapozgat. Bízzunk benne, hogy a világ újra felépíti még önmagát, mielőtt végképp az elhülyülés enyészetévé lesz.  

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.