Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Te rongyos élet"

2012.12.17

Nálunk régen „vándor” szenteste volt, mivel nagyanyám ágyhoz kötött betegként feküdt sok-sok éven át élete végéig, keresztanyámmal élt egy Árpád úti szoba konyhában. Az ajándékozás koreográfiája ezért úgy alakult, hogy ők fogadtak bennünket először, azután nagynénémhez mentünk ő volt a „legkisebb” Adácsi lány, végül nálunk „jött” a Jézuska. Így aztán a családban egymás megajándékozására csak így volt lehetőség. Legfeljebb néha, valamiért a sorrend változott.

Keresztanyámtól kaptam szinte mindig a legjobbakat: várat katonákkal, fényképes gombfoci csapatot pályával, diavetítőt filmekkel, meg az első kis öltönyt is. Sári nagynéném - akkor még én voltam az egyetlen „kiskorú” a családban, lányuk, azaz Kati unokahúgom később született -  évente zoknival, vagy alsónadrággal „lepett meg”. Ezt tudtam, erre számítanom lehetett, mégsem  akartam elhinni, hogy abból sok mindenből a fájuk alól, nekem csak zokni vagy alsónadrág kerül elő. Mindig reméltem valami más ötletet, de hiába!

A Nagy Családi Poén azonban egy hanglemez kálváriája volt az össznépi karácsonyozásban. Apám vett egy hanglemezt, a Csárdáskirálynőt, mert szerette a zenét, sokat lemezeztünk otthon esténként. Csakhogy ez – nem vette észre –a Csárdáskirálynő szovjet kiadása volt. Teljes egészében az összes betétdallal, de zenekari változatban és amolyan szovjetes felfogásban lejátszva.

Majd jó lesz karácsonyi ajándéknak – döntött anyám, teljes egyetértésben apával!

(Mert a családunk amúgy inkább szegény volt, mint tehetős, a középosztály alját is alig súroltuk. Mondta is egyszer drága jó anyám, már a rendszerváltás után, hogy „mi a Horthy-rendszerben is szegények voltunk, a kommunisták alatt is, és figyeld meg, hogy most is szegények maradunk”. Igaza lett.)

Szóval jött a karácsony, becsomagoltuk hát szépen a lemezt, annak rendje és módja szerint, fenyőmintás papírba (akkor még nem voltak ám díszes szatyrok drága pénzért) és vittük ajándékba.  Nagyanyámékhoz, a keresztanyámnak! Örült neki. De ahogy eltelt egy év és  elérkezett az ajándékozása a Csárdáskirálynő lemez már ott volt Sárika és Laci fája alatt, „szeretettel Katitól”. Háát, mit tehettek, örültek ők is. Aztán újra elmúlt egy év és már újra hozzánk került a lemez, szépen becsomagolva a fa alá. Sárikáéktól sok szeretettel és mi is örültünk.

Attól kezdve Kálmán Imre szovjet kiadása folytatta vég nélküli kőrútját.

Karácsonykor mindenki tudta, hogy az ajándékok között, hol itt, hol ott, hol amott feltűnik majd  a Csárdáskirálynő és lesz nagy derültség, amikor kicsomagolja, aki éppen kapta a karácsonyi papírból. „ Te, rongyos élet”!

 

Az a Csárdáskirálynő-lemez talán azóta is vándorolna, ha ők – nagymama, keresztanyám, Sárika, Laci, anya, apa – már nem a mennyben karácsonyoznának. Ahonnan az angyalok szoktak jönni…   

 

fenyo.jpg